Bár tehenet eddig ha talán 3-at láttam...
(Elkövette: Biri, címzett: soksok jó ember)
Mo!
Bandi's Adventure!
Megírom a történetet, aztán eladom a filmjogokat! Gennyesre fogom magamat
keresni! :-))))
Aztán megveszem a Scalát, és mindenkit kirúgok! :-))))))))))))))))
Szerencsésen megérkeztünk, nem zuhantunk le. ;-) Egyből egy hotelban kaptunk
szobát. A szoba kicsi volt, de jó. Volt benne egy ágy, tv, egy szekrény,
kishűtő, asztal, meg tartozott hozzá egy kis fürdőszoba (zuhanyzóval). A
szállás alsó részén volt egy bár, amiben volt egy bomba szőke pincérnő. (Az
egyetlen szép nő, amit eddig itt láttam. Az a baj, hogy nem szép az arcuk.
Pedig ahogy Loveme mondta, egyszer, hajdanán: Nekem azért fontos, hogy szép
legyen az arca, mert azt nézem egész nap. És szeretem a szépet. )
Ott aludtunk hétfő-kedd-szerda este, és csütőrtők délután elköltöztünk egy
apartmanba. Hát ez sem éppen rossz, van egy nappali, egy fürdőszoba, egy konyha,
és három hálószoba. Az egyik az enyém, a másik Bandié, a harmadik meg üres, ide
fog jönni még egy fickó állítólag, de csak rövid ideig, míg nem találnak neki
másikat, ami pár nap. Van erkélye, pincerésze, közös mosókonyhája, parkolója
meg bringatárolója. :-)))
A Bandi közben realizálta, hogy a szállodában hagyta a 800 frankját, amit
kiosztottam neki. Szerencsére Nick (egy itteni fasza csávó) visszaszerezte,
mert a takarító a szállodában nagyon becsületes volt.
A munkahely is jó, csak még nem alakult ki. Onnan kezdtük az egészet, hogy
volt két asztal. Aztan a három nap alatt felinstaláltuk a gépeket, meg minden.
A gépek Compaq iP200mmx-ek, de csak egy 1 megás s3 kártya van bennük. Ugyhogy
Quake csak bélyeg méretű ablakban, szemész meg két év múlva esedekes. A
billentyűzet svájci-német, úgyhogy nagyon fura jelek is vannak rajta. Meg pl. a
! az az Enter mellett van, és van olyan karakter, amit csak az Alt Gr-rel (ez
egy tipikus hülye német billentyű) lehet előhívni. Az asztalok jó nagyok, itt
még véletlenul sem lóg át a lábam a másik területére. ;-) A serverünk egy
pentium pro2, de úgy zakatol, mint egy kombájn aratáskor. Mikor este
kikapcsoljuk, mindenki meglepődik, hogy milyen csend lett.
A hülye svájciak annyi zöldséget esznek, hogy az nem igaz. Mióta megjöttem, úgy
eszek, hogy reggelizek valami szendvicset, aztan velük ebédelek, meg velük
vacsorázok, aztán hazafele bemegyek egy abc-be, veszek mindenfélét, és a
szobámban halálra zabálom magam. Mikor egyszer kértem egy jó kis sülthúst,
nagyon álmélkodva néztek, és csak zabálták a salátájukat. Az ebédük így néz ki:
saláta előételnek; valami dolog, sok zöldséggel főételnek; aztán meg egy (de
most más fajta) saláta utóételnek. Brrrrrrrrrrrrr... Ráadásul ha kérek egy
salátát (netalántán, esetleg, határesetként), sose tudom, hogy mit lehet
megenni, és mi dekoráció rajta. Mert az is zöldség természetesen, csak igen-
igen rossz ízű.
De a munkatársak tök jó fejek. Van egy svájci, aki a reptéren várt minket.
Mi nem tudtuk, hogy ő hogyan néz ki, ő meg tudta, mi milyenek vagyunk, és nem
ismert meg. Kb 5 percig álltunk egymástol úgy 10 méterre. :-))))))))) Ráadásul
rajtam a Scalás dzseki volt, és forogtam, mint a ringlispil, hátha valaki
rámtalál. Van még egy svájci, meg egy orosz. Van egy céges kocsija, és azzal
száguldozik mindenfele, úgy vezet, mint az anyósom vezetne (ha lenne). :-)
Aztán van egy angol, meg egy ideig volt 2 svéd (Yngve, meg Jan-Eric). A svájci
munkatarsak mindent eltesznek, ami a kezük ügyébe kerül. Mármint ilyeneket,
hogy tollak, ceruzák, jegyzettömbök, meg a hasonló irodai dolgokat mind úgy
tekintik, hogy vállalati, és elteszik, vagy csak elviszik máshova, aztán
kereshetem. A tollaimat már szinte dugdosni kell, ha meg adok valakinek, aki
gyorsan fel akar írni valamit, akkor utána vissza kell kérnem, mert ha végzett,
akkor egy beidegződött mozdulattal elteszi a zsebébe.
A Bandi meg tök érdekes gyerek. ;-) Azért nyugodtabb életre számítottam
mellette. Nem szólt, csak naponta két szót. Ezért is gondoltam, hogy nem lesz
vele sok baj, vele jó lesz kijönni. Erre mióta kijöttünk, szófosása van,
állandóan beszélgetést kezdeményez. Ráadasul mindent fordítva csinál. Ha
ráérünk, akkor rohan, mint az állat, ha meg sietunk, akkor sétálgat, nézelődik.
Ráadasul meg csak egy kulcsunk van a lakáshoz, és így csak egyszerre tudunk
jönni-menni. Ha azt mondja, hogy 5 perc múlva kész lesz, akkor fél órát
várhatok, és akkor beszól, hogy még egy perc, és akkor az azt jelenti, hogy még
negyed óra. Reggelente 8-kor szól az órája, meg én is szólok neki, hogy keljen
fel, és akkor 9 fele talán már el is tudunk indulni. Fura egy fickó. Amikor
szólok neki, hogy keljen fel, akkor felül az ágyban, aztán mikor hátat fordítok,
akkor a legnagyobb lelki nyugalommal visszafekszik aludni. :-|
A boltokban a kosarat mindig a kezében tartja, és szinte mindig elfelejti
visszatenni a helyére a végén. Na, ha már lesz külön kulcsunk, akkor biztos,
hogy külön fogok mászkálni! A kirakatokat nem nézi meg, mert az szerinte női
dolog, de ha bemegyünk egy üzletbe, akkor órákig el tud nézelődni.
Ma pl tüzetesebben megnézett vagy 15 féle lekvárt, hogy melyik milyen, és
mibe kerül. Néha megőrülök tőle. Éjfélig tvt néz, aztán lefekszik, és reggel 8-
kor szinte szó szerint fel kell rugdosnom. Aztán 9-ig tökölődik,
összehajtogatja a pizsamáját, meg hasonló érdekes dolgokat művel, aztán végre
elindulunk. Persze én sietek, olyan félgőzzel megyek, ő meg mögöttem sétálgat 2-
3 méterrel. Úgy eszik, mint az állat. Mármint olyan érdekes a technikája. ;-)
A közlekedéséről meg ne is beszéljünk. Az addig oké, hogy itt nem ütnek el,
ha az utcán mászkálsz, de ő ott sétalgat fel-alá, mintha az is járda lenne. Ha
mondjuk egy kocsi 4-5 méterre van, akkor ő még lelép az útról, mert 'úgyis
megáll'. Hehe. Aztán meg majd egyszer nem áll meg, és akkor vihetem haza
nejlonzsákban. :-)))) Este a fotelban alszik, és horkol mint az állat (komolyan!
).
Mindenben megbotlik, amiben csak lehet. Én nem tudom, hogyan maradt eddig
életben, mikor ennyire szerencsétlen. Ma (ápr. 30) pl megjön 10-kor, átszaggat
az irodán, benéz a második szobába is, Yuri ott bűvöli a laptopját, hát Bandi
persze, hogy rálép a network-kábelére, és kitépi a gépből. Most du. 4 óra és
Yuri még sehol (elment network-kártyát szerezni, mert az, ami volt, abból Bandi
egyetlen világmegváltó lépéssel kitépte a csatlakozó-ajzatot, amit nem vett jó
néven szegény card). De azért jól elvan... Csoportositja a bugokat.. . a bugdb-
ből kiszedi őket, és csinál egy saját bugdb-t a saját kisérőszövegeivel, meg
hasonló igen épületes dolgokat.
Nem ismeri fel teljesen az ok-okozati összefüggéseket. Példák:
1; Állunk a menzánál sorba. Az első kaja valami cucc, a másodikhoz járt majonéz,
a harmadikhoz ketchup. A sor halad, ugye, odaérek az első ablakhoz, kiveszem a
kaját, látom, Bandi is azt veszi el, fizetek, ő is, megyek helyet keresni.
Leülök, Bandi sehol. Elkezdem ott searchölni a szememmel, hát a fasz ott áll a
sorban, és vesz meg majonézt, meg ketchupot is a kajájára. Aaa!
2; Van egy nagy darab sajt. Levágok belőle egy szeletet, beleharapok. Elmegyek
teát csinálni. Visszamegyek, a Bandi eszi a megkezdett sajtszeletemet.
Megkérdeztem, mi az istent csinál. Válasz: nem akart a nagyból enni. Aaaaa!
3; Eszünk. (Bandi mindig evés közben csinál nagyon érdekes dolgokat.) Egy
kiskéssel nyomulok, ott szelem vele a dolgokat, beteszem a számba, kiturkálom a
fogam közül a még otthon evett paprikáskrumpli-maradékot, meg minden. Szóval
úgy teljesen kisajátítom, magamévá teszem a kést. Bandi vág magának kenyeret,
megkeni vajjal, egy másik kiskéssel (nem a vajassal, mert az már vajas!) vág
magának felvágottat, aztán nyúl, elveszi az én kiskésemet, és elkezd vele kiwit
hámozni. Aaaaaaa!
4; Mondok neki valamit (a munkával kapcsolatban). Elkezd gondolkozni, aztán 2-3
perc múlva ismerteti a saját elméletét a dolgokrol. Ezek után én is elmondom
még egyszer, és 5 perc múlva azon veszem észre magam, hogy Bandi még mindig
beszél hozzám, és az én eredeti mondatomat magyarázza nekem... Aaaaaaaaaaa!
5; Minden nap örvendezve mondja nekem, hogy "már csak xy bug van!", mikor én is
qrvára tudom, mert 90%-át én javítottam ki. Aaaaaaaaaaaaaa!
Arról nem is beszélve, hogy csak hülyeségeket vesz. Szóval nekem fogy a pénzem,
mint az állat, mert ugye én veszem a kenyeret reggelire, a felvágottat, meg
minden ehetőt; ő meg vesz magának kalácsot, hagymás majonézt (undorító egy
dolog), eszméletlen büdős francia sajtot, meg ilyeneket. Aztan előbb megeszi
azt, amit én vettem, utána lát hozzá a saját extra cuccainak.
Mikor meg éjjel 2-kor sétált a cürikki tónál, kiment valami stégre, és mikor
vissza akart jönni, három fiatal felszólította, hogy ugyan már, adja oda a
pénzet. Erre odaadta az egész cuccát. Az útlevelét is.
Azt hiszem, egy egész évfolyam pszichológus-növendék meg tudná írni belőle a
szakdolgozatát.
Zürich egyébként szép hely, nem túl nagy, sokan beszélnek angolul. Kedvesek;
nem ütnek el a zebrán; ha elkezdek egy boltban az én szép magyar-német-angol-
kézzel-lábbal nyelvezetemmel kérni valamit, akkor türelmesen megvárják, mit
akarok, hagyják, hagy szenvedjek, aztán odaadják az árút (általában azt, amit
akartam). :-))))
Az árak szép magasak, de persze nem az ittenieknek. :-| Sok errefele a
külföldi, de nem csak a turistákra értve, hanem hogy sok a bevándorló. Van egy
csapat néger, meg vágottszemű, az arab sem ritka. Meg elég sok kevert párt
lehet látni. Pl elég gyakori az európai férfi - ázsiai nő párosítás. Hát nem is
tudom... Nem vagyok fajgyűlölő, de valahogy egy ázsiai nőre nem vetném szememet.
Akkor már inkább egy négerre, de azok között is csak néhány (számomra)
elfogadható akad. ;-) Pl elveszem Dzsenett Dzsekszont, aztán két honap múlva
elmondom "véletlenül" egy újságírónak, hogy otthon szegecses melltartóban
mászkál, meg korbáccsal, és hogy csupa csík a hátam már, aztán lesz nagy balhé,
és a végén ad pár millió dollárt, hogy kussoljak. :-))))
Itt sokmindent halálosan komolyan vesznek ám... Tegnap is vettem egy 'halálos
vajat'. Az van ráírva, hogy DIE BUTTER! :-)))))))))))))))))) A levelet meg a
halálos postán lehet feladni. Állando rettegesben élek! :-)))))))))))))))
Biri
U.i.: Ha esetleg errefele jártok, ne igyatok tejet! Iszonyú rossz. Rájöttem,
hogyan csinálják. Fognak egy adag tehénport. A tehénport ugye kőolajból
csinálják (már itt tart a tudomány!). Elkeverik egy kis vízzel. Az így kapott
tehénbol lefejik a tejet. A tejet megszárítják. Porítják. Kivesznek belőle
mindent, csak a fehéret hagyják. Aztán ezt becsomagolják, és megy a tejgyárba.
A tejgyárban a fehérhez vizet adnak. Zacskókba/dobozokba töltik, és kész az
ehte svájci tej. Se íze, se bűze, csak fehér. És egészséges....
U.i.2: Aki nem tudná, Bandi a munkatársam, akivel kijöttem.
U.i.3: Legújabb update szerint Bandi elment egy közlekedési múzeumba, míg nem
voltam itt. A múzeum úgy 120 km-re van innen. Szerencsésen otthagyta a kabátját.
Haláli ez a fickó!
Reagációk a levélre:
Max : Gratula a kollégádhoz! Ha esetleg elhalálozna kérek egy metszetet az
agyából.....volna mit tanulmányozni rajta ;o)))
Viktor : Király volt az egész! Jegyzetelj! Biriii! Jegyzetelj!
|