(Elkövette: Gojóka, címzett: soksok jó ember)

Erôt, egészséget!

Egy utolsót még nekirugaszkodok, mielôtt balra el, és ez már a hatodik gerjedelmem innen. Ha valakinek nincs meg az összes, mert Allah kegyelmetlenségébôl kihagyott az eszem, amikor a címzetteket válogattam, és viszket neki a hiány, akkor nyugodtan írjon nekem egy mailt, hogy küldjem el neki a cuccot. És én úgy teszek majd.

Egyébként nem sok mindent éltem át az utóbbi két hétben, az elôzô levél magját képezô rovar posztumusz megfiallott, de a másodpéldány csak 5 centis, meghagytam hitvány életét, mindössze fotót eszkábáltam róla. Viszont a minap épp kilábaltunk a pizzériából, és forgatag volt elôttünk, mely állott riksákból, egy furgonból, és számos emberbôl, akik épp verekedtek, szállt a por, villogtak a szemek, sírás-rívás, protézis csattogtatása, fogyott az olcsó whisky. Közelebbrôl tekintve a szituációt kinyomoztuk, hogy igazából esküvôi menet, és vitustáncolni próbálnak a derék indiánok, a talpalávalót vagy tíz dobos és 3 fickó szolgáltatta, akik egy olyan kézi készülékbôl csaltak ki hátborzongató melódiákat, amit itt is trombitának hívnak. Egyikük sem volt a parkett ördöge, és elég vicces is volt a mozgáskultúra ahhoz, hogy ismét igénybe vegyem eseménymegörökítô szerkezetemet. Villant a vaku, elszabadult a pokol, "come to dance, baba", és Nitinnel már le is kaptak minket a 20 körmünkrôl, a kör közepéig nem volt megállás, valamit produkálni kellett, na jó, sóhajtottam, és megmutattam, mi a magyar virtus, Nitin is nagy port vert fel, otthon ezért fordítva adnák ránk a zakót, és vinnének olyan helyre, ahol táncolni vágyókat szedálnak le fehér köpenyes doktorok. Közben az arcomba kamerázott az egyik jóképességű résztvevô, ha már lúd, legyen kövér, gondoltam, és belevicsorítottam a képbe, szerénység nélkül mondhatom, a tömeg mellettünk volt, olyannyira, hogy minden tiltakozásunk ellenére egy újabb menetet kellett ámokfutni. Cserébe az egyik csávó szebb napokat is látott sapkája átadásával kápráztatott el. Mindezek után csak fújtatni tudtam, magyar ember lóra termett, a fene sem bír ennyit ugrálni, magamba diktáltattam egy kis bacilussal higított whisky-t, valahogy sikerült meglógni végül. Utolsó erônkkel a Zen nevű vendéglátóipari egységbe botladoztunk, kicsit kiheverni ezt a szép ünnepet. Nitin elbotorkált a söntés felé egy kis vízért, én a padon ülve szedtem össze magam, és jött egy arc, bô gatya, két keze a zsebben, kopott napszemüveg, laza volt, mint a rigalánc, hey, whazzup, bôdült felém barátságosan, lenyúlt egy cigire, a fake ray-ban-t a dekoltázsába csíptette, aztán kellemesen elszórakoztatta magát azzal, hogy engem bámult az egyik szemével, a másikkal a bal vállát fixírozta. Az ajtón terjedelmes germán típusú asszonyság hömpölygött be, nagy és vörös volt, mint a Szovjetunió, hanyag mozdulattal dobta le magát egy padra, azon a soron mindenki ijedten kapaszkodott a poharába. Mivel egyedül jött, gondolta, kicsit belecsöppen a társasági életbe, néhány általa mókásnak vélt mondatot ordibált, és ezeken öblös hangon jókat röhögött, amitôl a helyszínen idétlenkedô kisgyerek sírva fakadt. Tüstént hazamentünk. Másnap a szemben álló házban lakozó nyugalmazott tábornok (vagy valami ilyesmi) úgy döntött, hogy eljött az ideje cirmoslábosai elsô elmosogatásának, puszta kézzel ilyen feladatra vállalkozni ôrültség, sietve hívta is az erre szakosodott úriembert, aki tűzzel-vassal (szó szerint) ellöbölte a mosatlant. Erre a látványra már Jagdish tesó is kimerészkedett az erkélyre, trombitaszája vidáman versenyt csattogott a Scala zászlóval a megélénkült északi szélben, és már felhôk is vannak idônként, még egy hónap, és itt a monszun, amit nem is annyira kedvelnek az itteniek, csak 24-25 fok lesz, elôkerül a télikabát, sípulóver. De ezt én már nem várom meg. Fogam negyven, körmöm húsz, India ép bôrrel kipipálva. És most hazamegyek.

Ajánlom magamat, maradtam tisztelettel
Gojóka