Figyelem! Ez a történet erős gyomrot igényel!
Ha neked nincs, akkor igényelj te is magadnak egyet!

Jön a hideg az ablakon. Ez a bevezetője a mesének. És egyszercsak volt, ahol ott ment egy öreg az uccán! Éppen a házból jött ki, amikor fölnézett, mert érezte, hogy valaki leköpte valamelyik ablakból. A nyál, ami arcán folyt, szépen megcsillant a déli napsugarak fényében. Vakító színkavalkád tárult elé, amikor fölnézett. Szemgolyójára folyt a nyál, és a szivárvány ezer színében játszott a fény szeme előtt, ahogy a nedves közeg megtörte az apró kis nyalábokat.

Mindenképpen élvezni akarta még a csodálatos színházat, ezért fejét úgy forgatta, hogy szemén szépen körbefollyon az idegen anyag, mely már nem is volt olyan visszataszító számára. Szinte megszerette e csodálatos matériát, amelyet egy számára ismeretlen személy juttatott el hozzá. Talán egy tündér, vagy egy jószívű kobold, gondolta.

Amikor pupillája kitisztult még mindig a friss élmények hatása alatt állt, és nem is vette észre a fentröl bámuló zord arcot, aki a nyál jogos tulajdonosa volt. Csak forgott, extázisban, ég és pokol határán. Egyrészt a pokolba kívánta újdonsült ismerősét, amiért mások számára talán nevetségesnek tűnő helyzetbe juttatta. Bár az is lehet -mert mért ne- , hogy a járókelők nem is vettek észre semmit. Másfelől pedig, mivel magával ragadta egy olyan érzés, amit rég nem élt át, rokonszenv gyúlt szívében a gúnyos kacajjal élő, 15 éves gyerek iránt. Közben ugyanis felismerte szomszédját, aki örökös jókedvével juttatta nap, mint nap a pokolba.

Amikor valamennyire magához tért, gyorsan, de nem feltűnően körbenézett, hogy meggyőződjön róla: senki nem vette észre kis játékát a nyállal, és a fénnyel. Aztán öklével fenyegetően intett a gyereknek, aki még mindig az ablakban könyökölt, és újabb áldásra készült. Miközben tovább haladt az utcán, mosoly ült ki arcára, és átértékelödött egész eddigi élete. Az a sok rosszízű megjegyzés, a sok baj, amit a kamasz gyerek okozott, mind-mind kellemes emlékként merült fel tudatalattija kútjából, hiszen végülis csak egy gyerek. Különben is annyira megszerette már, szinte hiányozna is, ha nem lenne valami gondja vele nap, mint nap.

Amint így haladt a kirakatok mellett, egyre jobban kívánta vissza az előbbi élményt. Minden ablak előtt megállt, és hosszasan bámulta, közben pedig egészen máshol jártak gondolatai. Visszaidézte a becsapódás pillanatát, újra érezte a langyos nyálat, amint orrán, száján, és szemén folyt. Felidézte az ízt, a nyál ízét, hiszen a jó adag taknyos nyál szájába is befolyt. Finom, édes érzés volt, és arra az időszakra emlékeztette, amikor még megvolt az összes foga, és nem áradt ilyen bűzös szag a szájából. Valamit tennem kell, gondolta, és megpróbált megoldást találni. Talál valami módon vissza lehetne hozni, vagy újra elő lehetne idézni a dolgot! Töprengett egy darabig, és közben idegesen mozgatta ínyét a felső két fogán. Nyelvével pedig kavargatta az élményböl megmaradt egyetlen bizonyíték néhány szilárdabb darabkáját.

Hirtelen meglökte valaki. Felnézett, és egy gyönyörű nőt látott maga előtt, amint éppen undorodva húzódott távolabbra töle, és szitkozódott. Kabátja hozzáért, amikor nekiment a nőnek, az pedig erőteljesen lehajolva próbálta letisztítani a sarat, ami átragadt az öreg kabátjáról. Amint a nő lehajolt, blúza elvált izmos melleitől, és betekintést engedett a csodálatos hegyek és völgyek világába, egy olyan világba, amilyet már nagyon régen nem látott. Mellei minden erőteljesebb mozdulat után megrezzentek, és csábítóan feszültek a blúz alatt. Az öreg elképzelte, amint kérges, rothadó fogaival gyengéden harapdálja a nő melleit, és zöldessárga nyelvével lassan izgatja a mellbimbókat. A nő lassan fölegyenesedett, és elindult. Az öreg kezdett magához térni, és észrevette, hogy nyála zuhatagként ömlik szájából. Megvan, ez az! Hirtelen gondolattól vezérelve, hátrahajtotta fejét, farkasszemet nézett a tűző nappal! Most már nem érdekelte semmi, életének legszebb pillanatához érkezett. Lassan kinyitotta száját, a fény, ami áradt felé teljesen elvakította. Összeszedte minden erejét, és erőteljesen kilövellte mocskos nyálát a világűr felé. Nézte, ahogy távolodik a gomolygó nedves anyag, majd kicsit megtorpanva zuhanni kezd egy boldog ember egyetlen, és legnagyobb örömére. Végtelen hosszúságúra nyúltak a másodpercek. Az öreg megkövülten állt, és várta, hogy beteljesedjen élete célja, ami már rögeszmévé vált.

Tudta, hogy soha nem lenne többé lehetősége ilyen dolgokra, hiszen élete alkonyán semmi nem tartotta vissza a halál lakodalmából, ahová minden perc könyörögve hívta. És valahol egészen máshol kirepült fészkéböl egy csókós kismadár.