Figyelem! Ez a történet erős gyomrot igényel!
Ha neked nincs, akkor igényelj te is magadnak egyet!

A lepás hangya szívszoríró meséje folytatódik!

...ahogy magához tért, a kis hangya rögtön elindult, hogy teljesítse küldetését - mivelhogy küldetéstudatot érzett -, és népének büszke vezére legyen.

Útja legelőször az akol ajtajához vezetett, de ez az út gyötrelmes volt, és minden szarral ki volt kövezve. A juh lábai között ment el éppen - nagy zihálás közepette -, de a juh szart rá, és rászart. De hősünk juhéjj, kihúzta magát. Majd tovább folytatta útját. A következő akadály az akol ajtaja volt, ami hangyaszemmel nézve kb. egy méter magas volt. Hát hogy legyen? Hogy a fenébe mászok ki ebből? Hosszú órákon át töprengett ezen, s miközben így múlatta az időt, ráesteledett. Így hát elszenderedett, majd elaludt. Soha többé nem ébredt fel.

Amikor testvérei megtalálták, az egyikük rájött, hogy ő az. Így hát elindult, hogy küldesítse teljesítét, és népének büszke vezére legyen.

Amikor odaért az ajtóhoz, ő is tanakodni kezdett, hogy vajon hogy a fenébe mászik ki ebből! De ráesteledett, így hát elszenderedett, majd elaludt. Amikor már azt hittem, hogy soha többé nem ébredt fel, mégis felébredt, mert kintről iszonyú lármát hallottam. Gyorsan kirohant az akol ajtaja alatt...DÖBB! Állva kifért alatta... és fejét a zaj irányába fordította. Meglátta az ordító vadkant! Fejvesztett menekülésbe kezdett, árkon, bokron, koronát. Ahogy futott, beért a nagyvárosba, ahol beleesett az első szennyvízcsatornába. Nem volt felkészülve a megpróbáltatásokra. Épp egy adag bélsár közelített felé, így menekülni kényszerült. Felkapaszkodott egy látszólag szilárd darabra, de hamar kiderült, hogy rossz lóra tett, ugyanis azon nyomban belesüllyedt. Gyorsan kirágta magát, de egy kis darab beszorult a metszőfogai közé. Vitte az ár.

Hirtelen meglátott egy csatornacsövet, és felkapaszkodott rajta. Ahogy ment felfelé, a kanyargós csövekben, egyre hangosabb lett a morajlás. De semmit nem látott, mert tök sötét volt. Elővett egy szál gyufát, amit még a nagyapjától kapott. Emlékezett nagyapja szavaira: "Ha gáz van, csak gyújtsd meg!" Ekkor valami durranást, és egy törött trombitához hasonló hangot hallott. Iszonyú bűz öntötte el a csatornát. Látni akarta, mi történt. Gyorsan végighúzta borostáján a gyufát, ami fellobbant, majd a bélgáz hatására felrobbant. Óriási üvöltés hallatszott, majd kezdett világosodni. Felnézett, és látta a távolodó segget, rajta a megpörkölődött szőrcsomókkal. De jaj, megint elsötétült az ég.

Pár percig nem történt semmi, csak halk hümmögés hallatszott. Egyszercsak mintha valaki felsóhajtott volna... a hangya elgondolkozott... majd felismerve a helyzetet, már nem tudott kitérni a folyékony, barna színű, jobb napokat is látott hagymásbab elől. Egy világ omlott össze benne. Hogy ő, aki népének büszke vezére lehetne, meg ilyenek.

Amikor végleg elmúlt a veszély, kimászott a kagylóból, és végigtocsogott a fehér csempén, barna lábnyomokat hagyva maga után. Órákon át bolyongott a lakásban, de semmi érdekeset nem talált. Befészkelte magát egy sarokba, és ott ücsörgött. Három éjjel, három nappal tartott a lakodalom, de ő erről mit sem tudott. Amikor végre hazajöttek a vendégek, egy nő lépett a szobába. A hangya rögtön megérezte a nő izzadságszagát, és jóleső érzéssel gondolt vissza az akolban töltött napjaira. A nő lefeküdt az ágyra, és ellazult. Mivel azt hitte egyedül van, elengedte magát, és záróizmait, először halk suhogást, majd erősödő sivítást, végül hangos rotyogást hallatva. A kishangya rögtön felmászott az ágyra, és meglátta a bűbájos 63 éves teremtést, aki éppen a ruhájától szabadult meg. Először a kombinét, majd a melltartót vette le. Már csak egy bugyi volt rajta. A kishangya epekedve, és álló csápokkal nézte a nőt, ahogy apró őszes szőrdarabkák kandikáltak ki a bugyi alól. Elől-hátul. A nő levette a bugyit, és eldobta. Pont a hangya fejére, aki közelről is szemügyre vehette a bugyi belsejében hátul húzódó barna csíkot. A nő elszenderedett néhány halk, sajtszagú sóhajtás közepette. A hangya ekkor felmászott a lábán, és egy szőrcsomóhoz ért, ami először az akolban látott saját hányadékukban hentergő szopornyicás birkák szőréhez hasonlított. Aztán rájött, hogy máshol látott ilyet, de nem emlékezett hol. Talán a nagypapa szakálla... de nem, az vörös volt, mint a Lenin. Na mindegy - gondolta -, és belebújt a szőrcsomóba, mert olyan jó meleg volt. Szundikált egyet.

Valami melegre, és vérszagra ébredt, de nem látott semmit, mert akkor már egy üregben volt. De töprengeni nem volt ideje, mert ajtónyikorgást hallott. Ideges lett. Egyszercsak megszólalt egy hang: "Ídesanyám, megerőszakolom ín mán magát, hö!" Azzal elkezdett remegni a főd, ahogy csak bírta izibe. A kiskondás leütötte az anyját, hogy ne ficánkoljon. A kishangya idegesen tologatta fogai között a beleragadt szardarabkát. Hirtelen valami a falhoz lökte. Majd megint. És egyre gyorsabban. Próbált menekülni, de nem tudott semerre. Egy üregben volt, tök melegben, és térdig a vérben, és valami lopótök- szerű vörös durung lökdöste. "Nem mentek innen azanyátokúristenit nekije!& amp; quot;..."Idesanyám de jó asszony!"..."No mosmán elég ebből, megetetem a disznókat, de addig eene mozdujjon innét!"...Aztán csönd. A barlang kezdett hűlni. Aztán kihűlt teljesen. A kishangya elindult kifelé a barlangból, de amint a kijárathoz ért, megint visszalökte a durung... " Meggyüttem."..."Na mivan, begörcsölt? Olyan akár a háromhetes halott tehén! Azt is kipróbáltam ám, azé tudom imígyen!"... "Na mivan meghóttá?"... "Na mindegy...tyű amindenit!"... Azzal szembefröcskölte a hangyát valami hugyszagú fehér lé, és a durung elkezdett rángani. Itt az alkalom, már fárad - gondolta a hangya -, és belekapaszkodott a durungba, hogy megfolytsa. Ahogy a durunggal együtt kikerült a szabad levegőre, visszanézett a barlangra, amit most véres fehér lé borított. De nem volt ideje ezen elmélkedni, mert a durung megint elkezdett rángani. Szorította, ahogy bírta, és büszkén nyugtázta, hogy már kezd fulladni, mert bevörösödött a feje. Aztán hirtelen elborította valami repedezett bőr, és romlott, erjedő túrószagot érzett. Elsötétült előtte a világ.

Amikor magához tért, még mindig szorította a bőr, így elkezdett mocorogni, hátha kijut alóla. Hirtelen elhúzódott a bőr, és a kiskondás fejét látta felülről, aki megrángatta a durungot. A kishangya ekkor leesett a durung tövébe. "Rohadt tetvek!"- hallotta. Ekkor meglátott egy gyönyörű nőnemű teremtést. De ahogy jobban szemügyre vette, kiábrándult belőle mert túl lapos volt. Ugrott egy nagyot, és a földre esett.

Esés közben eltörte négy lábát, és honvágya támadt. Azokra a sanyarú sorsú bajtársaira gondolt, akik nap, mint nap végignézik egy távoli börtöncellában, ahogy egy életfogytiglanos homoszexuális rab feldugja magának a seprűnyelet. A seprűnyélen pedig ezerszámra akadnak a mindenfelé mindenféle bretegséget terjesztő baktériumok...