Figyelem! Ez a történet erős gyomrot igényel!
Ha neked nincs, akkor igényelj te is magadnak egyet!

A csókos kismadár szívszorító meséje folytatódik!

Ez a kismadár, akinek az anyját nem Lajosnak hívták, először repült életében. Megunta az otthon bűzét, és most élvezettel szippantotta be a kora esti levegő friss illatát. Furcsa családból származott, az anyja és az apja testvérek voltak, így egyáltalán nem meglepő, hogy a kismadár testvérei meglehetősen rossz külsőt kölcsönöztek maguknak. Általában csak fetrengtek saját hányadékukban, hiszen beteg szervezetük képtelen volt megemészteni azt a nyál- és szőrcsomót, ami abból az egérből maradt, amit anyja már félig megemésztett. A kismadár összerezzent erre a gondolatra, s arra, hogy milyen jövő vár rá a sanyarú gyermekkora miatt. Gátlások az ágyban, ejaculatio precox, aranyér, ágybavizelés, korai szenilitás, és persze a rossz álmok. Rossz álmok gyötörték minden éjjel, azt álmodta, hogy édesanyja segglyuka hirtelen kiszélesedik, vákuum keletkezik, mely minden akarata ellenére beszippantja őt, és undorító cuppanással tűnik el anyja végbelében. De az utazás itt nem ér véget, a belek hosszú folyosóján száguld végig, és menet közben az összes eddig elfogyasztott teremtmény lelke üldözi. Itt mindig felébredt, és undorodva rázta ki tollai közül alvótársai okádékának apró kis darabkáit, melyek halk, de obszcén toccsanással landoltak fekhelyén. Iszonyú álom után iszonyú valóságként tört rá társai fekélyes és láztól remegő testének látványa. Nem csoda, ha egy este megunta ezt az intim légkört, és elhagyta otthonát.

Most hatalmába kerítette a szabadság mámora, boldogan szárnyalt egyre magasabbra és magasabbra. Így repült órákig, míg az éhség hatalmába nem kerítette. Szerencsére meglátott egy frissen gázolt juhtetemet, s arra gondolt, hogy nem is lehet olyan rossz íze. Vígan lakmározott, nem zavarta a kifordult belek látványa és a rothadás bűze, hiszen testvérei után ez kész sétagalopp volt. Hirtelen árnyék borult rá, és különös, vijjogó hangot hallott. Ettől a vijjogó hangtól hirtelen rosszul lett és rotyogó hang kíséretében hasmenéses ürüléket helyezett el a sivatag homokjában (sivatagban élt szegénykém). Hátrafordulva először egy kopasz fejet látott, mely hosszú, és nem kevésbé kopasz nyakban folytatódott, a sort hatalmas, fekete tollal borított test zárta. A látványtól belei ismét megszabadultak némi humusztól. Annyira megbénította a látvány, hogy szinte magánkívül repült el. Majd hülye lett volna konfrontálódni egy ekkora madárral, aki talán még meg is erőszakolta volna, hogy aztán testnedveit kéjesen a kismadár beleibe lövellje. "Talán nem is lett volna olyan szörnyű" - gondolta, és már bánta, hogy nem maradt ott a tetem mellett.

Egész eddigi életében hidegen hagyta a nemi élet, útja során csodálkozva hallgatta más madarak beszámolóit, különösen azokat, amelyek nőnemű madarakról szóltak (mert azért ilyen is akadt). Különösen egy papagáj döbbentette meg, aki megszökött a kalitkájából, pedig gazdája, egy fotómodell, minden este csontig felnyomta magának a szerencsétlen madarat, így az kénytelen volt nap mint nap nedves tollazattal elaludni.

Ezen gondolkozott a kismadár, amikor azon kapta magát, hogy egészen besötétedett az égbolt. Szomorú - gondolta, és belehalt ebbe a gondolatba. Ő lett az első olyan csókos kismadár, aki 21 óra 56 perckor halt meg. Csókosnak azért nevezték a többiek, mert testvérei közül ő úszta meg leginkább szülei génjeinek keveredését, és emiatt valami szorongó, salétromos irigység kélt bennük.

Valahol, nagyon messze onnan, egy mocskos és vizeletszagú akol mélyén egy leprás hangya pont erre gondolt.