Szanszkrit népmese

Elkezdődött az egész, úgy időszámításunk szerint, ki tudja mikor is. Volt negyvenhétszer egy Mohamed, sok testi fogyatékossággal született kis izé. A barátai csak Mohamednek szólították. Nem ismertek tréfát, ha vele találkoztak. Naponta megkergették, de ő aránytalanul hosszú lábainak köszönhetően el tudott menekülni. Egy nap megtörtént, hogy elkövetett egy fatális hibát, ami aztán majdnem a végzetét okozta, de nem mondom meg, hogy mi volt az.

Teltek a percek, az órák, Mohamed felnőtt. Igaz ugyan, hogy félig ember, félig szilvásgombóc lett belőle, de ez nem zavart senkit. Mohamed nem zavart senkit, egyáltalán senki sem figyelt rá. Történt egyszer télen, hogy elbarikádozta magát 6.10-tol 12.30-ig, de az anyja felpofozta. Megesett, úgy nyáron, hogy hősünk nem értette, miért van az, hogy senki sem izé. A nap hatására és a génmutáció csodálatos mivolta következtében Mohamednek eltünt a hosszú lába és a szilvásgombóc fele is teljesen megváltozott. Szóval külsőre teljesen hétköznapi embernek nézett ki. Az egyetlen hátránya ebben az állapotban az volt, hogy kicsit hülye lett. Teljesen elment az esze. Másnap bement a faluba, hogy lopjon egy ekhós szekeret, de mikor már a nyeregben érezhette volna magát, meglátta, hogy nincs ló a gép előtt és a menekülés helyett, mert látta ám a jónép a tettét, hátmég a súlyát, nekiállt fejenállni, közben idegen nyelveken hablatyolt. A néptömeg ezt erősen kifogásolván futva közelített Mohamed felé. Emberünk látva az embereket felmérte tette életbevágó jelentoségét, nyakába kapta a lábait és a már megszokott módon elszaladt a helyszínről. Teljességgel hihetetlen módon, de Mohamed megmenekült üldözői elol. Tanult az esetből és a szekereket valamint egyéb értéktárgyakat nem egyesével, hanem kettessével sőt, tucatjával tulajdonította el a mit sem sejtő lakosoktól. Fél perccel késobb Mohamed írmagot talált a sivatagban, de nem talált magában elég erőt, hogy kikeltse, így inkább meglocsolta. A magból minden csodát nélkülözve kinőtt egy hatalmas falloszgyökér illatú, telefonfülkére hasonlító, tompafényű teátrális tök. Ezen a tökön, ami az égig ért, aztán Mohamed felmászott a felhők fölé, de mikor rá akart lépni a közelében álló gomolyagra, leesett. Csak zuhant és zuhant, majd hihetetlen módon arra járt a szellőmakkú felhőkarcolófaló és elkapta. A szellőmakkú felhőkarcolófaló megkérdezte Mohamedet, hogy mi van, de az nem válaszolt, mert össze szarta magát a meglepetéstől, meg aztán egy kicsit, mint említettem, hülye volt. A szellőmakkú felhőkarcolófaló mikor letette a tök mellé elköszönt, de nem végleg, mert néhány perc múlva megint látták egymást. Mohamed ugyanis összességében negyvenhétszer mászott fel a minden csodát nélkülözve a földből kinőtt hatalmas falloszgyökér illatú, telefonfülkére hasonlító, tompafényű teátrális tökön a felhők fölé. A szellőmakkú felhőkarcolófaló minden alkalommal elkapta, de Mohamed nem válaszolt a kérdéseire. Az utolsó alkalommal a szellőmakkú felhőkarcolófaló megelégelte (ki gondolta volna) a monoton melót és otthagyta Mohamedet lógva. Hősünk látva, hogy a szellőmakkú felhőkarcolófaló tovább nincs szolgálatára, ejtette a minden csodát nélkülözve a földből kinőtt hatalmas falloszgyökér illatú, telefonfülkére hasonlító, tompafényű teátrális tökön való mászkálást az ég felé és más elfoglaltság után nézett. Ezt 20.54-kor találta meg, Musztafa elhagyott elefántcsonttornya árnyékában. Nos, ez a valami nem volt más mint az egészen félreérthetetlenül retinaszínű földgömb. Ezen tárgynak az volt a különlegessége, hogy a földnek csupán a felét ábrázolt, viszont azt kétszer. A méretei sem voltak hétköznapiak. Mindennapiak voltak. A horizontális illetve vertikális mérete fele volt a földének. Mohamed felbuzdulva azon a tudaton, hogy még soha nem evett, meg akarta enni az egészen félreérthetetlenül retinaszínű földgömöt. Mohamed, mert a barátai így hívták próbát tett. Nem ment. Három és fél év múlva, mikor Mohamed már egészen három és fél évvel idősebbnek érezhette magát, megtörtént a csoda. Valaki meggyógyult, de nem tudják, hogyan. Ez a tudat, úgy felvillanyozta Mohamedet, hogy akivel ezek után találkozott, mindenkit agyonütött a belőle felszabaduló feszültség. Mohamed egész életében példát akart statuálni. Megtudta a hamaradzsa kémeitől, hogy minden esélye megvan a terve végrehajtására, ha velük megy. Mohamed vesztére velük ment. Bevágták egy börtönbe, de nem kímélték a császár földi helytaróit sem. Mindet megölték, kivéve talán Mohamedet, róla ugyanis a későbbiekben szó lesz. Szóval ahogy hősünk kiszabadította a hercegnőt a saját karmaiból, nekiláttak megreformálni a császár birodalmát (ez itt egy kissé zavaros volt). Úgy kezdték, hogy utódokról kezdtek el gondolkodni. Ez a dolog megmaradt gondolati szinten merthogy a sertésszagú, ráncosseggű, idióta, az én vazallusom nem a te vazallusod hercegnő nem volt az a kifejezetten bűbájos teremtést. Tulajdonképpen nem is volt teremtés. Csak úgy volt. Szóval Mohamed megszabadította az országot a zsarnoktól, de saját magát biztosan. Nekivágott az ismerősnek és meg sem állt az üveghegyig ahol a búvárfarú kismalac próbálta megfúrni a hegyet, de a istennek sem sikerült. Mohamed gondolt egyet, megette a búvárfarú kismalacot és kész. Gondolta Mohamed, de ez nem volt mindég ilyen egyszerű. A búvárfarú kismalac ugyanis igen hiányzott a gazdájának. Mikor a jóhiszemű teveszőrhajú bumfordi teherautósofőr meglátta Mohamedet irtózatosan begőzölt, tudván, hogy hősünk fogyasztotta el jóízűen a búvárfarú kismalacát. Példásan meg akarta büntetni Mohamedet a gyalázatos tettéért. A jóhiszemű teveszőrhajú bumfordi teherautósofőr látva Mohamed hülye felyét, mindinkább ütemesen hörgő, már-már kísértetiesen nevetésre emlékeztető hangokat adva a hátára fordulva forgott a porban. Hősünk látva az esetet átment az eddigi passzív izélgetésből, aktív semmittevésbe, amiből igen nehéz volt kizökkenteni. Tehát a jóhiszemű teveszőrhajú bumfordi teherautósofőr ott hempereg a porban, Mohamed pedig semmit sem csinál, csupán a jobbkéz-szabályon elmélkedik, meg lyukakat fúr a sípcsontjába. E felülmúlhatatlanul stabil helyzet mindaddig fennáll amíg világ a világ, tehát amíg mindenek végbele nem szakad, vagy amíg nem lesz Mohamednek elege ebből az egészből. Negyvenhét év múltán megunta hősünk az izélgetést és megette a jóhiszemű teveszőrhajú bumfordi teherautósofőrt, majd hazament az anyjához aki megint felpofozta és aludni küldte, de Mohamed nem fogadott szót, inkább világgá ment...

Tanulság: felszínes ismeretek nélkül, nem világjáró a világjáró...